UFF. Én beszéltem!

Egy régi jelmondat úgy tartja, hogy az UFF! egy indián csatakiáltás… manapság ha nem is csatakiáltásnak, de csapatkiáltásnak valóban tekinthetjük. Huszonöt évesek vagyunk, fiatalok vagyunk, sokan vagyunk, csapat vagyunk! És mindannyian szeretjük, amit csinálunk, szeretünk UFF-osok lenni, szeretünk büszkélkedni vele.

birodanibeszel

 

Bíró Dániel

A cserkészcsapatnál már 2012 óta tevékenykedem és az UFF tagja 2013-ban lettem. Igazából az késztetett rá, hogy mindig is túlbuzgó és energiával teli gyerek voltam és ez által hasznosan tudom eltölteni a szabadidőmet és persze élvezem is.

 

 

rebekabeszelKovács Rebeka Noémi

Lassan egy éve vagyok aktív tagja az UFF-nak. Vonzott a társaság, a hangulata és mindig is bele szerettem volna tartozni egy ilyen csapatba. Szeretek programot szervezni és emberek között lenni, úgyhogy ideális, tapasztalatot is szerzek közben, és mindig hatalmasakat nevetünk együtt, szóval vigyorogva jövök haza a gyűlésekről, programokról.

 

boglarkabeszel

Menyhárt Boglárka

Az önkénteskedésről legelőször azt hallottam, hogy mennyire jó érzés, és hogy milyen jó buli. Mindenki azt mondta, hogy amellett hogy segítesz másoknak, vagy megszervezel valamit, jól is bulizol. De a városban egy önkéntes lehetőség sem vonzott úgy, mint az UFF.

 

 

biborkabeszel

Sándor Bíborka

Egy éve kezdtem önkénteskedni az UFF-nál, édesanyám bíztatására. Ő is tagja volt ennek a szervezetnek és rengeteg jót mesélt nekem erről. Rengeteg pozitív dolgot nyújt nekem az önkéntesség. Nagyon sok új embert ismerhetek meg, valamint egy összetartó, szerető közösség tagja lehetek. Számomra nagyon fontos a jó hangulat egy közösségben és ezt mindig meg is kapom az UFF keretén belül.

 

tothtimibeszelToth Tímea

Sajnos csak 2014-ben kezdtem önkénteskedni mint UFF-tag, de már jóval azelőtt fontolgattam, hiszen közösségi ember vagyok, szeretek egy jó csapat tagja lenni, és úgy gondoltam, itt barátokra lelhetek. Örülök, hiszen nem csalódtam, remek emberek vesznek körül, akikkel értékes, minőségi időt tölthetek úgy, hogy közben másoknak is örömet szerzünk. Rengeteg barátot és remek élményeket lehet szerezni, és olyan tudásra, tapasztalatokra lehet szert tenni, amelyet az iskolában nem tanítanak, pedig lehet, hogy fontosabb, mint a reakcióegyenletek vagy a különböző függvények, verselemzések.

bibibeszelZsombori Bíborka

Jelenleg tagja vagyok az Udvarhelyi Fiatal Fórumnak, december óta vezető tanács tag is vagyok, továbbá tagja vagyok az iskolai diáktanácsnak is. Amikor 15 éves voltam felkeresett az iskola felső tagozatának a diáktanácsának az elnöke, hogy szeretne indítani egy V-VIII. osztályos diáktanácsot is és lenne-e kedvem tagja lenni. Én örömmel elvállaltam, mindig is szerettem aktív lenni. A hasonló önkénteskedés lehetőséget nyújt a fejlődésre, a szórakozásra, kapcsolatok kiépítésére, arra, hogy úgy tudjak lefeküdni, hogy aznap tettem valami értékeset, valami jót az emberekkel. Személy szerint nem tudnám elképzelni az életemet anélkül, hogy ne csinálnék valami pluszt, mert nincs jobb érzés annál, mint tenni, valamit a közért.