Peda gólyabál 2014

A tizenkettedikes és kilencedikes diákok lelkes és kitartó munkájának köszönhetően idén, is megrendezésre került a Peda Gólyabál. A városi gólyabál szezont idén is mi nyitottuk. Rengeteg nehézséggel kellett megküzdenünk a szervezés ideje alatt. Sokszor nem a külső hatásokkal vagy az anyagiakkal volt probléma, hanem a szervezők közti nézeteltérésekkel. Nehézkesen indult, de az utolsó hétre összeállt a gólyabálunk.

Egy kemény és hosszadalmas pénteknek néztünk elébe de egyikünk sem hátrált meg a kihívásoktól.

A gólyák bevonulása utánt a fogadalomtételre került sor, majd a mára már hagyományosnak mondható kisfilm következett, amiből kiderült, hogyan is kapcsolódik össze a két fogalom: a gólyák és a bandázás.  A videó továbbá bevezette a nézőket a Street világába, illetve a bandázás szépségeibe.

Filmezés után jöhettek a próbák, ahol a zsűri a kreativitást, az improvizációt és a magabiztosságot vette figyelembe. Hat pár küzdött meg az első helyért. Az ítélőbizottságot Szarvas Gyöngyi fizikatanár, Jakab Anna-Mária, angoltanár, Novák Károly történelemtanár, Csomor Éva laboráns és Mihálykó Szilvia végzős diák alkotta.

A nyertes gólyapár, Kedves Kriszta és Kádár-Lukács Előd a következőképpen vélekedett a gólyabálról: „Számunkra a gólyabál nagyon nagy élmény volt. Annak ellenére, hogy a próbák számát kevésnek találtuk, úgy gondoljuk, jól előkészített feladatokat kaptunk. Az ezt követő buli fergeteges hangulatban telt. Úgy érezzük akkor is életre szóló élmény lett volna, ha nem mi nyerjük meg.”

Izgatottan készülnek a városi szintű megérttetésre, és remélik, hogy megfelelően helytállnak majd ott is.

A nézőközönség változatos véleménye elgondolkodtatta a szervezőket: „A gólyabál pozitív meglepetést tartogatott nekem. Mivel volt alkalmam látni a szervezés előkészületeinek részletét, nem gondoltam, hogy sikerül egy ilyen szervezett, szórakoztató előadást összehozni. Az előadás vége úgy gondolom hirtelen jött, befejezetlennek éreztem, talán vártam volna még valamit.” Állítja Krall Orsolya, a Benedek Elek Pedagógiai Líceum XII. B osztályos tanulója.

„Talán ez volt az elmúlt pár év legjobb gólyabálja. Hihetetlenül jól éreztem magam. Jók voltak a zenék az előadás közben. A hangosítással és a világítással is minden rendben volt. Kevés volt az előadás közbeni baki. Ha lehetne, biztos még egyszer végignézném.” Ismerte el Imets András, aki szemtanúja volt rendezvényüknek.

 

Imets Anna

SuliSokk, Erdélyi Ifjúsági Magazin, 9 évfolyam, 1. szám (35.)