A hónap képe a Sulisokkban
Így néz ki a 2016-2017-es tanéved
Sulisokk
Őszi Sulisokk
Ebben az évben ünnepli a Sulisokk a tizedik születésnapját. Az új lapszámot már kiszórtuk a városban, de fellapozhatod online is.
Olvastad már?
A nyári Sulisokk új külsővel és mérettel, de változatlanul jó tartalommal vár titeket. Olvashatsz az UFF új honlapjairól, az önkéntességről Tuványoson és általában, ajánlunk koncerteket és nyári bakancslistát valamint a rejtvénnyel is nyerhetsz. Lapozd fel te is!
Palló gólyabál
Igazi western hangulat uralkodott a 2014-es Palló gólyabálon, a PALL’DORADON. A színpadot megtöltötték a mexikói, indián és cowboy ruhába öltözött gólyák és szervezők. A jelmezek és a díszlet segítségével a vadnyugati filmek világát sikerült színpadra idézni.
Főgólyáink izgatottan álltak a megpróbáltatások elé. Elmondásuk szerint a feladatok közepes nehézségűek voltak, ötletesnek találták őket. Páronként eltérő válaszokat kaptunk arra a kérdésre, hogy mennyit készültek gólyáink, volt aki többet volt aki kevesebbet. A felkészülés izgalmai összetartóbbá tették mindkét kilencedik osztályt.
A közönség soraiból pozitív visszajelzéseket kaptunk mind az előadásokra mind a próbákra nézve. Külön kiemelték a szervezők által előadott bevezetőt, ami a téma ismertetésére és a hangulat megalapozására szolgált. A díszlet és a mára már hagyománnyá vált tanárshow is elnyerte a nézők tetszését.
Úgy gondoljuk, hogy a szándékainkat sikerült megvalósítani. Mindenki teljes mértékben odatette magát és ezt tükrözi a végeredmény is. A hosszas és fárasztó próbák meghozták gyümölcsüket. A gólyabál által mindkét szervező osztály közelebb került egymáshoz, megismertük egymás tulajdonságait, képességeit és megtanultunk mégjobban odafigyelni egymásra és együtt dolgozni. Ezáltal tudtuk varázslatossá tenni ezt az eseményt.
A narancssárga pár lány tagja és a lila pár fiú tagja, Csender Hanna és Farkas István, fogják képviselni iskolánkat a városi gólyabálon. Minden próbán maximálisan helytálltak és zökkenőmentesen vették az akadályokat. Mindkét nyertes nagyon örül a győzelemnek és igyekszenek a városi gólyabálon is a lehető legjobbat nyújtani és hűen képviselni iskolánkat.
Mező gólyabál 2014
November 6-án, csütörtökön került sor az Eötvös József Szakközépiskola gólyabáljára. A szervezők a rendőr akadémia témáját dolgozták fel, adtak rá új köntöst, megszervezve így újoncaik beavató ünnepségét, a Mező Akadémiát.
A rendezvény 7 óra után egy kicsivel kezdődött a kis gólyák táncával, majd a színpadon a párokban bemutatkozó, mégis egyenként versenyző gólyák sorra megküzdöttek az akadályokkal, melyeket a végzős szervezők gurítottak eléjük. Vágtak, ragasztottak, jelvényt készítettek, megmutathatták mennyire jó célba lövők és az énekhangjukkal is elkápráztatatták a nézőket.
Kíváncsiak voltunk, a rendezvény lejártával, hogyan vélekednek a gólyabálról a nézők és a résztvevők.
„Számomra hatalmas élmény volt a gólyabál. Véleményem szerint jó munkát végeztek a szervezők, és igyekeztek a legtöbbet adni. Bár volt egy-két olyan dolog, amiben nem adtunk bele mindent, de biztos vagyok benne, hogy mindenki jól szórakozott.
A forgatás napján, őszintén untam az egészet és voltak kétségeim a témával kapcsolatban is. Viszont minél közelebb volt a gólyabál napja, annál inkább kezdett megváltozni a véleményem. Vissza fogom sírni az egészet, elvégre nagyon jól éreztem magam.” osztotta meg gondolatait Szabó Adrián. Kacsó Rebeka a közönség soraiból figyelte a gólyabált, szerinte az elmúlt 4 évben ez volt a legjobb gólyabál: „Precízen meg volt szervezve minden. A gólyabál témája már önmagában nagyon érdekes volt, a próbák pedig nagyon élvezhetőek, a feladatok maximálisan eleget tettek a téma elvárásainak. A gólyák ügyesek voltak, minden feladatot nagy lelkesedéssel végeztek el, ahogy láttam nagyon élvezték. Nézőként érdeklődéssel figyeltem az eseményeket. Ügyesek voltak a szervezők, nagyon jól megoldották ezt a kihívást, emellett egy nagyon vagány végzős táncot állítottak össze, melyet az előadás végén nézhetünk meg. Számomra nagyon jól telt én sokat nevettem, megérte elmenni!”
A zsűri döntése alapján Pál Szabolcs és Fülöp Bettina sikeresen megszerezte rendőri címet, így legközelebb a Városi Gólyabálon mutatják meg újra, hogy mire is képesek. Szabi így vélekedett a gólyabálról: „Nekem a felkészülés remekül telt. Sokat nevettünk, jó volt a hangulat. Szünetekben táncoltunk és énekeltünk, ami néha elég fárasztó volt, de ennek ellenére jól szórakoztunk. Mar egy héttel a gólyabál előtt megírtuk a párommal a bemutatkozó szöveget és sokat gyakoroltam a karaokéra az énekeket. A szervezés is jó volt, viszont nem tetszett az, hogy az első három próba után kiesett egy fiú es egy lány, mivel elég nagy félelmet keltett bennünk az a tudat, hogy bármelyik pillanatban kieshetünk. Szerintem jó ötlet volt, hogy minden személyt külön pontoztak, mert mindenki egyénileg teljesíthetett es nem kellett attól tartson, hogy a párja elront valamit es ezért kevesebb pontot kap. Remek hangulat volt mindvégig, viszont mindenkin látszott egy kis izgulás es félelem.”
A nyertes nem bízott semmit a véletlenre: „Szerintem így kellett történjen, úgy érzem, hogy a többiekhez képest jól teljesítettem. Próbáltam a maximumot kihozni magamból, és csak arra gondolni, hogy én nyerek.
Orbán Bakk Richárd végzős diák oroszlánrészt vállalt a rendezvény szervezésében, úgy érzi jól sikerült a rendezvény, pozitív visszajelzéseket kapott tanároktól és diákoktól egyaránt. „Személy szerint nekem csak az idővel volt gondom, nem ártott volna többet próbálni jobban felkészíteni úgy a gólyákat, mint magunkat is. Utolsó percben állt össze a végzősök tánca is, ami a műsor végén nagyot dobott. A gólyák inkább a kiesős próbáktól ijedtek meg, mivel még nem láttak ilyet egy gólyabálon sem. Azért tértünk el a szokásoktól, mert mind nagyon tehetségesek és talpraesett kis gólyák voltak, a kiesős feladatok pedig azért kellettek, hogy végül a legjobbak maradhassanak. Szerintem mindenkinek nagy élmény volt. Jó volt látni, hogy 20 ember tud együtt, csapatban dolgozni, és ez összekovácsolt bennünket. Merültek fel olyan problémák, amelyekre nem számítottunk, de elég gyorsan megpróbáltuk orvosolni őket. Mindenki izgalommal várta az előadás kezdetét, aggódtunk, hogy hogyan fog sikerülni, minden úgy lesz-e ahogy elterveztük. Ki tudom jelenteni, hogy minden nagyon jól sikerült és egy életre szóló emléket hagyott maga után.”
Marin Preda gólyabál 2014
Globális távlatokból nézve, az októberi hangulat az ablakokba kirakott töklámpások és ijesztő maszkok körül forog. Ezt tartották észben a Marin Preda gólybál szervezői, amikor több ötlet közül kiválasztották a Halloween-t a gólyabál témájának. Az esemény október 30-án zajlott le a fent említett iskola tornatermében.
Talán tudjátok, hogy a gólyabál szervezője a X-dik osztályos évfolyam, ennek a története visszanyúlik az iskola megalakulásának évéig, amikor a legidősebbek a tizedikesek voltak, így mint rangidősek, ők szervezhették a gólyabált.
A szervezők pozitivan vélekedtek az átaluk megszervezett gólyabálról. Az esemény megrendezése jól sikerült, a magasra tett lécet ugyen nem tudták elérni, viszont mindegyik szervező megtalálta a helyét a szervezés során: néhányan a szükséges kellékeket szerezték be, mások a dekorációval foglalkoztak, és voltak, akik a hang- és fénytechnikáért feleltek. A többi szervező pedig más programokban vett részt, ők két tánccal és egy színdarabbal készültek. A tizedikesek az előkészületek során megtanulták mivel jár egy ilyen esemény megszervezése, a sok munka mellett új barátsagokat is kötöttek és jól érezték magukat.
Megkérdeztük a gólyákat, hogy hogyan érezték magukat a nekik szervezett eseményen:
„A gólyabál egy egyedi élményt nyújtott. A próbák folyamán jól éreztem magam, mivel viccesek voltak és meg tudtuk mutatni az ügyességünket. A kedvenc próbam a kreatív tánc és a karaoke volt.” – Pușcașu Vlad
„Szerintem nagyon jó próbák voltak. A legjobb próba számomra az volt, amikor egy újságon kellett a párommal táncoljak és így megmutathattuk mennyire tudjuk feltalálni magunkat a rendelkezésünkre álló kevés helyen. A másik próba, ami nagyon tetszett az az volt, amikor kellett faragjunk egy zöld töklámpást.” – Pavel Laura
Megkérdeztünk néhány jelenlévőt is, hogy szerintük milyen volt az előadás:
„Szerintem jól sikerült. A próbák nagy része szórakoztató volt.” – Lupu Anca Mădălina
„Nekem nagyon tetszett a gólyabál, látszott, hogy sok munkát fektettek bele. Le voltam nyűgözve a dekorációtól és programtól, a zene és a gólyabál utáni hangulat is jó volt. Jól éreztem magam!” – Tudor Adrian
„Mivel nem vagyok a Marin Preda tanulója inkább tudtam objektíven nézni a rendezvényt. Egy ilyen eseményen a hangulat, a szórakoztatás és a IX-dikes diákok bemutatása a fontos. Ilyen szempontból jól teljesítettek a diákok. Szerintem a hangulatot a táncok dobták fel, amit Popa Anamaria, Zsombori Beáta és néhányan a Kós Károly iskola diákjai közül mutattak be. Le az összes kalappal. Gratulálok a szervezőknek és a gólyabálnak egyaránt.!” – Buzogány Zsuzsánna
A nyertes pár, aki a városi gólyabálon színpadra kerül a többi győztes pár mellett Pușcașu Vlad és Cucoș Teodora-bol áll. Sok sikert nekik!
Popa Anamaria, Bîrgăoanu Andrea – Diana
SuliSokk Erdélyi Ifjúsági Magazin, 9. évfolyam, 1. szám (35.)
Kós gólyabál 2014
A Kós Károly iskolát idén a Gólyabál szezonban, a Marslakók támadták meg. Eljöttek a Földre, hogy megváltoztassák, mert szerintük a technika eluralkodott az emberiség felett. Nem tetszett nekik, hogy az emberiségnek fontosabbá vált a technika, mint az emberi kapcsolatok. Így hát úgy gondolták, hogy elrabolják az embereket, hogy megváltoztassák a gondolkodásukat. 12 személyt, vagyis 6 párt raboltak el a Kós Károly iskolából a gólyák közül. Elvitték őket a Marsra, ahol nem volt jel, sem wifi, sem telefon, a párok csak egymásra támaszkodhattak valamint tudásukra és tehetségükre. A nyertes pár, aki kiállta a próbákat vissza juthatott a Földre. A marslakók elraboltak két híradóst, akik segítettek a golyáknak a feladataikban. A feladatokat megelőzte a fogadalomtétel, amiben az elraboltak meg kellett ígérjék, hogy ha ”a Földre vissza térnek akkor tabletjük nélkül élnek” és megint fontosabb lesz számukra az emberi kapcsolat, mint a technika.
Ezt követte az első próbatétel ahol a gólyák bemutatkoztak. Volt olyan, aki énekkel készült, volt aki rappelt, de akadt olyan is, aki csak siránkozott, hogy nincs jele vagy wifi-je. Ezután jöhetett a második próbatétel. Ha már a Marsra kerültek a kis gólyák, akkor hasonlítsanak az ottani lakókra. A próba abból állt, hogy a lány marslakó trend szerint kellett kifesse a fiút. Sorban jött utána a hamradik próbatétel ahol a hangjukat kellett megcsillogtassák egy karaokéban, majd a negyedik próbában az erejüket kellett használják egy kötélhúzás során, ami azzal volt megnehezítve, hogy egy csúszós nejlonon mezítláb kellett egymást elhúzzák. Végül, de nem utolsó sorban elérkezett a végső megmérettetés, ahol táncolniuk kellett. Mivel a tét a Földre való hazatérés volt, ez a feladat sem ígérkezett könnyűnek. Egy fajta zenei stílusra egy teljesen más táncstílusban kellett ropják a gólyák (pl. áriára-rockot táncoltak, vagy diszkóra-csárdást). A próbákat a marslakók, vagyis a végzősök tánca követte. Az Ufók, vagyis az Ufo update együttes egy kis videó üzenettel kedveskedett a golyáknak és a szervezőknek. Ezután az eredményhirdetés következett, ahol megtudtuk, hogy az 5-ös pár Finta Zsanett és Fenyédi Levente juthat vissza a Földre. A nyertes pár így vélekedett a gólyabálról: A gólyabál egyszerűen fantasztikus volt! Igaz voltak kisebb-nagyobb nehézségek, de végül az eredmény magáért beszélt. Nagyon jó lett a gólyabál és ez mind a szervezőknek köszönhető. Hozzáállásuk és türelmességük nélkül ez nem valósulhatott volna meg. Voltak könnyebb, lazább napok, de voltak kemények is. A főgólya választás után mikor mindenki megtudta, hogy kinek ki lesz a párja, hát az igazat megvallva valahogy nem igazán örültünk egymásnak. A napok elteltével már kezdtünk beletörődni, tudtuk, hogy már nincs mit tenni, ezt valahogy ki kell bírjuk. A videó forgatás alatt egész jól összebarátkoztunk, végül már megbeszéltük, hogy megteszünk minden tőlünk telhetőt, hogy jól teljen el a gólyabál. A bemutatkozó szövegünk miatt rengeteget vitatkoztunk, de végül az is elkészült. Eljött a nagy nap, izgatottan vártuk, hogy vajon mi is lesz, milyen feladatok lesznek, mennyire fogjuk leégetni magunkat az emberek előtt. A feladatok tetszettek nekünk, kreatívak voltak. Az egész gólyabál alatt azt hittük, hogy nem mi nyerünk. Amikor megtudtuk, hogy mégis mi lettünk a nyertesek, nagyon boldogak voltunk, egyik legjobb dolog volt az eddigi életünk során és nem bántuk meg, hogy egy párt alkottunk, és hogy főgólyák lehetünk, egy élmény volt.
Minden tökéletes volt, mindent köszönünk a végzős diákoknak és mindazoknak, akik hozzá járultak valamilyen módon a gólyabál szervezéséhez, nagyon jó volt minden. (Finta Zsanett és Fenyédi Levente, főgólyák). A gólyabál második helyezettje a 3-as pár Vass Adrián és Olosz Csenge lett, a harmadik helyezéssel pedig a 2-es pár Orbán Péter és Csiki Bernadett büszkélkedhet.
Megkérdeztük Antal Beátát, neki melyik próbatétel tetszett a legjobban: „A második próbát élveztem a legjobban, amikor ki kellett fessem a páromat.”
Péter Botond főgólya így vélekedett a gólyabálról: „Nekem nagyon tetszett a gólyabál, az elejétől a végéig. Nagyon jó volt a téma, a feladatok is jól meg voltak válogatva. Nekem a legjobban a táncos megmérettetés tetszett. A buli eszméletlen volt, jó volt a társaság, meg a Dj is.”
Albert Zsófia, Zakor Beáta, Miklós Andrea
SuliSokk Erdélyi Ifjúsági Magazin, 9. évfolyam, 1. szám (35)
Gimi gólyabál 2014
Lejárt a viadal, mindenki megvívta a maga harcát. Nemcsak a gólyák kellett legyőzzék egymást a színpadon a szervezőknek is közelharcot kellett vívniuka az idővel, egymással sőt gyakran saját magukkal. Talán ez utóbbi volt a legnehezebb mindenki számára. Míg a szervezők a fáradtságot, éhséget vagy az álmosságot próbálták legyűrni, a gólyák az izgalommal küzdöttek a színpadon. Ennek enyhítése és a próbákra való könnyebb felkészülés érdekében jött létre a ,,mentor program”. Minden kilencedikes pár, kapott maga mellé egy tizenkettedikes diákot. Ők egészen a gólyabál végéig segítették a versenyzőket. A mentorok útmutatásai nagyon sokat segítettek, mind a felkészülés, mind a próbák alatt. A harcot vívó gólyák legfőbb célként azt tűzték ki, hogy mindvégig jól tudják érzeni magukat, függetlenül a végeredménytől.,, Bár győztes csak egy lehet, mégsem bánta meg senki hogy jelentkezett főgólyának. Rengeteg tapasztalattal és élménnyel gazdagodtak. Egy életre szóló élmény volt ez számukra, egy felejthetetlen este.”-hangzott el egybehangzóan a gólyáktól.
Minden viadalon azonban kell lennie egy győztesnek, vagy esetünkben egy győztes párnak. Az est végén az övék volt a dicsőség de persze ezt ők sem kapták ingyen. ,,A próbák nem voltak könnyűek, de sikerült megbirkóznunk velük, nagyon élveztük őket. Egy percig sem unatkozhattunk. Mi megpróbáltuk a legjobbat kihozni magunkból és egy hatalmas buliként gondolni az előttünk álló nagy feladatra. A verseny mindvégig nagyon szoros volt, és sok izgalommal járt az egész ceremónia. A városi gólyabálra a felkészülés még nem kezdődött el”- számolt be élményeiről Schram István a nyertes gólyapár fiú tagja az élményeiről.
Ám amíg ők a színpadon álltak reszkető lábakkal, a háttérben nagy volt a sürgés-forgás, ugyanis a hetekkel ezelőtt megkezdődött munka nem állt le a viadal kezdetével, még az utolsó simítások hátra voltak.,, A csapat zöme azonban kellőképpen odaállt az egész szervezéshez. Persze mindig vannak dolgok amik az utolsó pillanatra maradnak de végül ezek is megoldódtak. Pár technikai bakit leszámítva úgy érzem, egy emlékezetes, egyedi, minőségi, élvezhető és átlagos szintet meghaladó gólyabált tudhatunk a hátunk mögött. Sok munkával, felelősséggel és türelemmel járt az egész, viszont mindezt összegezve teljes mértékben megérte.”-mondta Gedő Zsolt főszervező.
Ezt bizonyítja a közönségtől kapott sok pozitív visszajelzés. Már a videó megalapozta a jó hangulatot, ami szakadatlan volt egészen hajnalig. A nézők pozitívan fogadták az újításokat, bár azok nem mindig működtek terv szerint. ,,Egyedi gondolat volt a kommentátorok megjelenítése, csak a technika gyakran közbeszólt.” Emellett kiemelkedő volt a díszlet és a háttér amely rögtön lenyűgözte a közönséget. A tizenkettedikesek szereplésének is pozitív vízhangja volt. ,,A kórus különleges ötlet volt, a tánc pedig lehengerlő. A nép- és a moderntánc elemek találkozása, megmutatta a lázadok erejét, a kapitóliumi bályolgással szemben.”-összegezte a látottakat Nagy Réka, és Péter Zoltán, akik mint nézők vettek rész a gólyabálon. Ahogyan a főszervező is mondta, igazán elégedettek lehetünk a munkával, hiszen egy egésze jó kis este kerekedett a végére.
A függöny legördült a viadal véget ért. Megvannak a győztesek, pihen a nép.
Pál-Magos Andrea
SuliSokk Erdélyi Ifjúsági Magazin, 9. évfolyam, 1. szám (35.)